Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium

  • Tüskevár TED 2025

    December 17-én szerdán, az adventi hetünk első napján ismét megszerveztük a Tüskevár TED-et, ahol kilenc szülőt láttunk vendégül.

  • Érzékenyítő mesék

    Író-olvasó találkozó a Tüskevár iskola alsó tagozatán Z. Kiss Adriennel. Az írónő új könyvéből, a Hibátlandból megtudtuk, hogy HIBÁZNI ÉR!

  • Boldog születésnapot!

    November 7-én pénteken ünnepelte iskolánk a 25. születésnapját. Úgy gondoltuk, hogy a nap első felét a komoly, mégis felemelő beszélgetéseknek szenteljük, míg a második felében önfeledten mulatunk.

  • Tüskevár 25

    A Tüskevár Iskola 25 éves lett! November 7-én tartjuk a születésnapunkat. Pódiumbeszélgetéseket szervezünk az Ifjúsági Házban, majd délután partival folytatjuk az iskola udvarán.

  • Szülő-tanár tréning

    Egy rendhagyó szombati napot szenteltünk annak, hogy a szülőkkel leüljünk és órákon keresztül beszélgessünk arról, hogy mit is várunk egymástól.

  • Nyári napközis tábor

    Véget ért a második nyári napközis tábor, amit 2024 óta szervezünk a Tüskevárban, de nem kizárólag iskolánk tanulóinak. Jövőre folytatjuk!

  • Pénteki gyűlések

    Az idei év első udvaron tartott péntek délutáni gyűlése, ahol a csütörtöki kirándulásokról mesélünk egymásnak. A beszámolók után a felsősökkel zárásig kint játszottunk a gyönyörű időben.

  • Tüskevár TED

    Idén is nagy sikerrel rendeztük meg az adventi héten a TED-et. Szülők adtak elő munkájukról, életükről, sikereikről.

  • Defibrillátor

    Defibrillátorra pályáztunk a Pro Filii alapítványnál és sikerrel jártunk. A támogatásukkal beszerzett készülék átadására és a tanárok képzésére szeptember 19-én került sor.

  • Tisza-túra 2024

    Hazaérkeztünk az idei egyhetes vízitúránkról. Tiszabecstől egészen Tiszamogyorósig eveztünk, közel 100 km-t. Jövőre is várunk mindenkit szeretettel a Tüskevár legjobb nyári táborában!

Ez a Tüskevár Iskola hivatalos honlapja. Megtudhatsz rólunk mindent, betekintést nyerhetsz a mindennapi életünkbe, elolvashatod a diákok élménybeszámolóit és felveheted velünk a kapcsolatot.

A Tüskevár Iskola a Budapesti Fesztiválzenekar
partneriskolája. A partneriskolai program szerződése szerint a program lehetővé teszi a gyermekek és fiatalok számára a zenével és művészekkel való személyes találkozást, mindezt a legmagasabb színvonalon, Magyarország nemzetközileg elismert szimfonikus zenekarának szervezésében. Emellett a program segít abban, hogy a jövő hangverseny-látogatói megismerjék a klasszikus zenét, egy szimfonikus zenekar működését, és a hangszereket, amelyeken a zenekar művészei játszanak. A partneriskolai program érdekes és hasznos kiegészítése az iskolai ének-zene oktatásnak.